udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 28 találat lapozás: 1-28

Névmutató: Farkas Aladár

2001. július 18.

Az Apáczai Közalapítvány jóvoltából 28 Kárpát-medencei testnevelő tanár vehetett részt a budapesti Testnevelési és Sporttudományi (TF) Továbbképző Intézet égisze alatt megszervezett intenzív képzésen. Változatos volt az anyag: testnevelés-elmélet és -módszertan, pedagógia, sportkommunikáció, atlétika, aerobik, labdajáték, gimnasztika stb. Elsajátították a szabvány magyar kifejezéseket, ami azért is nagyon fontos, mert eddig mindenki szabadon fordította ezeket. Sok szemléltető anyagot kaptak. /Farkas Aladár, Borszék: Felejthetetlen élmény. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 18./

2002. május 28.

Máj. 25-én ünnepelték Borszéken, hogy 150 éves a helyi oktatás. Az egykor itt tanító Dancs Lajos gyönyörű faragványt ajándékozott az iskolának. Farkas Aladár tanár a borszéki oktatás 150 évét ismertette, majd fényképek és régi iskolai tárgyak meg ereklyék kiállítását tekinthették meg az érdeklődők. Farkas Aladár szerkesztésében megjelent Iskolánk a sajtó tükrében című monográfia. /Bajna György: 150 éves oktatás Borszéken. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 28./

2002. augusztus 12.

Aug. 9-től aug. 11-ig, vasárnapig zajlott idén a hagyományos Borszéki Napok rendezvénysorozat. Aug. 9-én a 110 éve elhunyt Baross Gábor "vasminiszter" emlékművének megkoszorúzására került sor. Fellépett Kilyén Ilka marosvásárhelyi előadóművésznő, majd szabadtéri diszkó zárta a napot. A "Borszék és Maroshévíz korabeli képeslapok fényében" című album bemutatója után a Barátság parkban sor került Zimmethangen Antal sírjának megkoszorúzására. Vasárnap fellépett a római katolikus egyházi énekkar, a borszéki iskola tánccsoportja, énekkara. /(Farkas Aladár): Sikeres Borszéki Napok. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 12./

2003. július 3.

V. Lármafa-Találkozón, a Szent László király emlékét őrző zarándoklaton Cegőtelkén, az alig 500 lakosú Beszterce-Naszód megyei faluban jártak a résztvevők, itt volt a cserhalmi ütközet. Győztes csatáink egyik színhelye. A 102 főből álló Szent László sereg Beder Tibor irányításával érkezett Cegőtelkére, ahol megcsodálták a Kolozsi Tibor alkotta, több mint tíz méter magas szoborkompozíciót, amely egy kettétört kardmarkolatot és egy pajzsot szimbolizál, rajta egy kereszt, illetve a pogány által elrabolt magyar lány két hajfonatával. A következő stáció Nagyvárad volt, amelynek püspökségét 1093-ban Szent László király alapította. Folytatták útjukat Felvidék felé. Rozsnyón az a szakavatott idegenvezető fogadta őket, Thököly Gábor, akinek nemrég jelent meg Kastélyok, kúriák, várkastélyok Gömörben című könyve. A kisebb településeket is felkeresték, ahol valamilyen Szent Lászlóval kapcsolatos legenda vagy templom létezik. Voltak Betlér, Hárskút, Szádelő, Debrőd, Lucska falukban, ahol a magyarság ugyan csökkenő számban van jelen, de közösségtudatuk és nemzetiségi öntudatuk magas. Lenyűgöző volt Krasznahorka büszke vára, a betléri Andrássy-kastély meg az emberek közvetlensége, barátsága. Kassa volt a zarándoklat utolsó stációja, ahol bejárták az óvárost, szentmisén vettek részt a Szent Erzsébet-székesegyházban, felkeresték a Rákóczi-emlékmúzeumot. /Farkas Aladár: V. Lármafa-Találkozó. Szent László emlékét őrző zarándoklat. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 3./

2003. augusztus 6.

Borszék város önkormányzata a hagyományőrzés jegyében és annak emlékére, hogy 50 évvel ezelőtt emelték városi rangra, nagyméretű díszkaput állított az üdülőtelep bejáratához. Talán a Székelyföld egyik legnagyobb székelykapuja: szélessége 8,60 m, magassága pedig 4,50 m. Az egész kaput gazdag faragás ékesíti, a kontyfán a kapuállítás szimbolikus dátuma, 2003. aug. 20. A nagy kötött székely kapu szemöldökgerendája három nyelven köszönti a vendégeket, mindkét oldala hasonló motívumokkal és feliratozással van ellátva. A kiskapuk feletti kaputükrök, valamint a kapunyílók üresek, illetve nyitottak a világ felé. Az avatóünnepség aug. 9-én, a Borszéki Napok alkalmával lesz. /Farkas Aladár, Borszék: Kapuállítás Borszéken. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 6./

2003. augusztus 11.

Aug. 9-én kezdődtek a Borszéki Napok, megjelentek a magyarországi testvértelepülések is. A gálaműsoron fellépett a helyi Canticum Novum egyházi és világi kórus, a De Angelis gyerekkórus, az Arsis gitártrió. A hagyományok tisztelete és őrzése jegyében került felszentelésre az a nagyméretű díszkapu, amely borszéki faragómesterek munkáját dicséri. A rendezvény egyik fénypontja a Millennium park avatása és a várossá válás 50. évfordulójára emelt obeliszk és emléktábla leleplezése volt. Másnap szórakoztató műsorok következtek. /Farkas Aladár: Hagyományőrző Borszéki Napok. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 11./

2004. április 10.

Borszék és Maroshévíz között 1882-től 1887-ig épült meg az országút, részben állami segélyből, ezáltal valósult meg a közlekedés Magyarország és Románia között. Elődeink méltó emlékművet emeltek a borszéki hágó mindkét oldalán, amelyre 1998. aug. 14-én emléktáblát helyezett el a Baross Gábor Alapítvány, a Magyar Közlekedési és Közművelődésért Alapítvány, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete és a csíkszeredai Román–Magyar Baráti Társaság. Ezáltal adóztak Baross Gábor emlékének, akinek az idejében épült az út. A múlt hónap utolsó napjaiban vandál kezek összetörték a magyar nyelvű emléktáblát, ami a hasonló szövegű román tábla alatt található. /Farkas Aladár: Vandál kezek… = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 10./

2004. augusztus 11.

Immár 9. alkalommal került sor a Borszéki Napok megszervezésére. Eljöttek a magyarországi testvértelepülések képviselői is. Felléptek: a csíkszeredai művészeti iskola borszéki tanulói és a néptánccsoport. Bemutatták a Borszékért Alapítvány kiadásában megjelent Borszék története képekben című korabeli képeslapalbumot. A könyvet ismertette Kolbert Tünde városi könyvtáros, művelődésiház-igazgató. A könyv a székelyudvarhelyi Demaco Nyomdában készült. /Farkas Aladár: Borszéki Napok kilencedikszer. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 11./

2004. szeptember 8.

Borszék két év múlva ünnepli az ásványvíz-palackozás 200. évfordulóját. A 14. alkalommal megrendezett Berkeley Springs International Water Teste nemzetközi seregszemlén a szénsavval dúsított ásványvíz kategóriában Borszék aranyérmet nyert. E díj átadására szept. 7-én került sor. /Farkas Aladár: Aranyérmes a borszéki ásványvíz. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./

2004. október 13.

Okt. 10-én, az RMDSZ előválasztások napján Kovács Julianna, a borszéki iskola igazgatója és a borszéki RMDSZ választmányi tagja írásban nyújtotta be lemondását RMDSZ választmányi tagságáról, és kilépését az RMDSZ-ből Farkas Aladár helyi RMDSZ elnöknek, mert nem értett egyet azzal, hogy Borszék választókörzetében bélbori románok is szavazzanak az RMDSZ előválasztásán. Kovács Julianna nem akarta megengedni, hogy román férfi voksoljon az RMDSZ borszéki előválasztásán, mire az RMDSZ-elnök azzal érvelt, hogy határozat van arról: a térségben a románok is szavazhatnak. Ez igazolja: törvénytelenségek nélkül más lett volna Borszéken az előválasztási eredmény. /(Gál Éva Emese): Előválasztási utóhangok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./

2005. július 9.

Megválasztása után első alkalommal hívott össze ülést az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének (TESZ) új elnöke, Petres Sándor. Az elnök ismertette azok nevét, akikkel együtt akar dolgozni. A jelöltek csaknem egyhangúan fogadták el, Danguly Ervin művelődési alelnökké történő kinevezése miatt voltak csak tiltakozó hangok. Ügyvezető elnök Szabó Rudolf lett, gazdasági alelnök Ilyés Béla, önkormányzati alelnök Laczkó Albert Elemér, oktatási, szociális kérdésekkel foglalkozó alelnök pedig Farkas Aladár. /Bajna György: Összeállt a területi vezető testület. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 9./

2005. augusztus 8.

Immár tizedik alkalommal rendezték meg a Borszéki Napokat. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével öt magyarországi testvértelepülés is. Aláírták a Borszék–Zákányszék közötti együttműködési szerződést, amelyet színpompás előadás követett, helyi amatőr művészek léptek fel. Sikert aratott a helybeli fúvószenekar, az egyházi kórus és a tánc-, illetve népdalcsoport. A képeslap-kiállítás az 1900-as évek elejét elevenítette fel. Augusztus 6-án volt a négycsillagos gyógyszálloda alapkőletétele. A 86 szobából álló szállodakomplexum 2007 tavaszára készül el. /Farkas Aladár: X. Borszéki Napok. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 8./

2006. május 3.

Idén is a szamosújvári Czetz János cserkészcsapat volt a házigazdája az országos rovásíró és -rovó versenynek. Az első két alkalom kivételével – amit Désen szerveztek – Szamosújvár a szervező. Idén több mint húsz csapat indult, közel 200 versenyzővel. A Hargita megyei cserkészek jól szerepeltek, különösen a gyergyószentmiklósi, csíkszeredai és a borszéki cserkészek. /Farkas Aladár, Borszék: Rovásíró verseny. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 3./

2006. augusztus 9.

Az ásványvíz ipari palackozásának 200. évfordulója jegyében zajlottak az idei Borszéki Napok. A rendezvény a helyi fúvószenekar koncertjével kezdődött. Felléptek népi tánccsoportok is. A borszéki ásványvíz-palackozással kapcsolatban kiállították az agyagkorsóktól az üvegeken át a mai pillepalackig, a borvízcímkéktől, korabeli fotóktól a mai modern technológiát bemutató filmig a dokumnetumokat. A Borszéki Ifjúsági Fórum és az Ecou Kulturális Egyesület megtartotta második ifjúsági táborát. Konferenciát tartottak Ifjúság és az EU témával, valamint történelmi vetélkedőt rendeztek. /Farkas Aladár, Borszék: Borszéki Napok. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 9./

2007. augusztus 16.

Augusztus 11-én a Zákányszéki Kis Újság és a borszéki Források szerkesztősége tartott kerekasztal-megbeszélést a két újság közti együttműködésről. A két szerkesztőség egy-egy újsággyűjteményt adott át a másik félnek. /Farkas Aladár: Kis újságok tapasztalatcseréje Borszéken. = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), aug. 16. – 33. sz. /

2008. április 27.

Április 19-én nagyszabású gyermekkórus- és hangszeregyüttes-találkozó színhelye volt Borszék. Domokos Pál Péter gyergyóalfalvi kántorként kezdeményezte 1935-ben az egyházi gyermekkórusok találkozóját. Kezdeményezésüket az akkori rendszer betiltotta, mert irredentának találta. Közel negyven évvel később Ditrónak sikerült újraindítania Petres Lajos vezetésével, de ez is csak két évet bírt ki, újból betiltották. Az 1989-es rendszerváltás után Páll Ibolya karnagy kezdeményezésére újraindult ez a szép hagyomány. Azóta minden évben találkoznak a gyergyói esperesi hivatalhoz tartozó gyermekkórusok. A kórustalálkozón egyházi és világi énekeket adtak elő. /Farkas Aladár: / Domokos Pál Péter gyermekkórus-találkozó Borszéken. = Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 27./

2008. augusztus 16.

A Borszéki Napok keretében mutatták be Kamenitzky Antal verseskötetét Árnyak köntösében címmel. Kamenitzky Antal elsőkötetes költő. Versei megjelentek az Utunkban, a Helikonban, a Romániai Magyar Szóban, a Hargita Népében, a Borszéki Forrásokban, a Szekszárdon megjelenő Átalvetőben, valamint a Salamon Ernő Irodalmi Kör által kiadott Találkozások című antológiában. /Farkas Aladár: Megjelent Kamenitzky Antal verseskötete. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 16./

2008. október 22.

Erdély szinte minden tájáról érkező magyar iskolák kiváló diákjait, az ún. „mákvirágokat” és a „tudós tanárokat” köszöntötték és díjazták az RMPSZ vezetői a szovátai Teleki Oktatási Központban az elmúlt hétvégén. A tanulók értékes bronz, ezüst, arany és gyémánt díjakat és okleveleket vehettek át ebből az alkalomból, ugyanakkor háromnapos táborozásban volt részük Szovátán, Országh Péter magyarországi történelem tanár vezetésével, aki Erdélyben kíván tovább dolgozni. Márton Zoltán a Teleki Oktatási Központ igazgatója köszöntötte a részvevőket. Több mint ötven Mákvirág-díjat osztottak ki. Rövid szünet után a pedagógusokat jutalmazták. Burus Siklódi Botond a Tudományos Tanács elnöke ismertette az Apáczai-díj történetét, amit idén harmadszor hirdettek meg. Idén huszonegyen pályáztak erre a díjra, ezek közül választották ki a legjobbakat. Burus Siklódi Botond szerint a beérkezett pályázatok mindegyike színvonalas volt. Honismeret és helytörténeti témakörben Apáczai-díjas lett: József Álmos (Országzászló állítások Háromszéken című munkájával) Dicsérő oklevelet kapott Farkas Aladár, Fazekas Loránd és Király László. Humántudományokban Apáczai-díjat érdemelt Péter Sándor (Térszínformanevek és vízrajzi köznevek felső-háromszéki helynevekben című dolgozatával). A természettudományok kategóriában Apáczai-díjat vehetett át Kiss Sándor a Bethlen-kollégium 1972-ben végzett véndiákja (Analitikus geometriai módszerek komparatív vizsgálata című dolgozatával)., Dicsérő oklevelet kapott Bencze Mihály és Bakó Botond. Neveléstudomány-Módszertan-Pszihológia tudományokban Apáczai-díjas Szabó K. Attila (Az erdélyi tanító és óvóképzés története című dolgozatával). Az óvodai és elemi oktatás területén dicséretben részesült Szabó Imola. /(bakó): „Fontos észrevenni a lámpásokat” = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./

2010. április 22.

Megérdemelt elismerés
Március 31-én, a Kájoni János Megyei Könyvtárban szervezett ünnepi összejövetel keretében köszöntötték az elmúlt év folyamán nyugdíjba vonult könyvtárosokat, köztük Kolbert Tündét, a Borszéki Városi Könyvtár könyvtárosát. A méltatást Bákai Magdolna, a Hargita Megyei Művelődési Felügyelőség igazgatója végezte. Ebből idézünk: „Borszéken született. Pszichológiát végzett, de könyvtárosként dolgozik 1974 óta.
Több éven át a művelődési otthon igazgatója volt. A Borszékért Alapítvány és a helyi RMDSZ alapító tagja. A Források helyi újság főszerkesztője 1996-tól. A Turisztikai Egyesület pénztárnoka. Aktív művelődési tevékenységet folytat.
Állandóan bővítette a város könyvállományát, vásárlás, adománygyűjtés révén. Ezek tárolására, feldolgozására, katalogizálására, digitalizálására is nagy hangsúlyt fektetett. Jól ismerte a könyvtár állományát, nagy gondot fordított a kulturális örökségünk ápolására, megőrzésére. Tele energiával, munkakedvvel és munkabírással dolgozott, biztosítva az ügyfelek szakmai kiszolgálását, az információhoz való hozzáférését. Könyvtárvezetőként mindent megtett, hogy az általa vezetett intézmény méltóképpen legyen képviselve nemcsak helyi szinten, hanem megyei szinten is. Szívügye volt a könyvtár.
Rendszeres könyvismertetőt tartott úgy a városi könyvtárban, mint a Források hasábjain a könyvújdonságokról vagy az éppen aktuális évfordulókról.
Az író-olvasó találkozók lelkes szervezője volt. 35 éves könyvtárosi tevékenysége alatt se szeri, se száma ezeknek a találkozóknak.
Aktív kapcsolatban állt a térség, sőt, a megye könyvtáraival. Kapcsolatot létesített magyarországi testvértelepülések könyvtáraival is: Aba, Bácsalmás, Fonyód, Orfű, Pilisvörösvár, Zákányszék. Szakmai tapasztalatcserén vett részt Zákányszéken.
Versenyeket szervezett az iskoláskorú gyerekeknek különböző irodalmi vagy történelmi évfordulók kapcsán. Részt vett több megyei rendezvényen, versenyen.
Állandó szakmai képzésben volt része, beleértve a Csíkszeredában szervezett Információs és könyvtári menedzsment tréninget. Tagja volt a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének. Lelkiismeretesen végezte főkönyvtárosi teendőit az utolsó munkanapig. Nemcsak a könyvtár, hanem a város szellemi és kulturális életének is az irányítója volt évtizedeken át. Tevékenységének hatékonysága annak tudható be, hogy állandó és szoros kapcsolatot tartott a helyi önkormányzattal. Igazi véleményformáló személyisége a városnak. Műveltsége, tájékozottsága nagyban segítette szakmai tevékenységét. Mindenkinek tudott megfelelő könyvet, információt, vagy jó tanácsot adni. Aktív szerepe volt és van a helyi közösség életében. Minden fontosabb városi rendezvényen jelen van, és hozzászólásával érdemben segíti annak munkálatait. Megtalálta helyét és szerepét a helyi közösségben, amit úgy érezem, hogy a közösség nem mindig ismert el és értékelt kellőképpen, talán a városvezetés sem.
A Könyvesház hasábjain többször írt aktuális könyvekről, megjelenésekről. Kimagasló szakmai munkásságáért, főkönyvtárosi tevékenységéért megérdemli a szakma elismerését és megbecsülését”.
Az Országos Közkönyvtári Egyesület nevében Doina Popa elnök asszony emléklapot adott át, köszönetet mondott Tünde eddigi tevékenységéért, és további aktív részvételre biztatta. Bedő Melinda, a Megyei Könyvtár könyvtárosa Tündét „Borszék művelődési életének háziasszonyának nevezte, lévén igazi háziasszony, mert minden, amit tesz, helyénvaló, megszokott, és azonnal látszik, hiányzik, ha valamit nem tesz meg”.
A magam nevében messzemenően egyetértek a fenti méltatásokkal, gratulálok eddigi tevékenységéhez, és kívánok felhőtlen nyugdíjas napokat. A könyvtárnak pedig mihamarabbi újjászületést és egy hasonlóan elhivatott könyvtárost.
Farkas Aladár

2010. május 17.

Borszéki vendégek
A Salamon Ernő Irodalmi Kör meghívottjai a borszéki Kamenitzky Antal, kétkötetes költő és Farkas Aladár, a Gyergyói-medence több helységének (Gyergyótölgyes, Borszék, Tekerőpatak) monográfiái és más helytörténeti jellegű tanulmányok szerzője.
Az ülés május 20-án, kedden este 7 órától kezdődik Leo művészbárjában, a gyergyószentmiklósi Művelődési Ház kávézójában.
irodalmikor.wordpress.com



lapozás: 1-28




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék